Írnék. Ha mernék. Ha igazán mernék. *** Gátlásos volnék? Bizonyos szempontból az. Nem a fogalmazásban, hiszen majdnem minden szót, kifejezést használni merek, ha az beleillik a stílusba. Nem félek a szavaktól. A témaválasztástól annál inkább. Óvatosan nyúlok egyes témákhoz. Írásaimmal, felvillanó vagy nagyon is mélyen bennem élő emlékeimmel nem szeretnék megbántani senkit. Sem az élőket, sem a már eltávozottakat. Elsősorban ez utóbbiak emlékét nem szeretném megsérteni, hiszen szeretettel, kegyelettel gondolok rájuk. Csak csodálni tudom nagy példaképeimet: Szabó Magdát, Vámos Miklóst, Eszterházy Pétert és másokat, akik gátlástalanul, ám mégis szeretettel vallottak műveikben szüleik gyengeségeiről, hibáiról, bocsánatos - a történelem, a társadalmi körülmények, a környezet és egyéb objektív és szubjektív körülmények okozta - bűneikről. De ők igazi írók. Több fényévnyi távolságra vagyok tőlük. Zárkózott természetem okán tabu témának tekintem magánéletem intim titkait, eseményeit is, még akkor is, ha fikció formájában fogalmaznék. Tudom, hogy ez helytelen. Igényes vagyok, elsősorban magammal szemben. Ismerem a korlátaimat. Talán egyszer - bár egyre fogy az időm - legyőzőm őket. De addig is írok. Hiszen manapság mindenki ír. Több-kevesebb rátermettséggel és önkritikával. Miért éppen én legyek kivétel? Írok. Ahogy tudok. Miért? Csakazértis!