Cs. Szabó László, az ifjú közgazdász és reményteli novellista első levelét 1933. november 6-án írta a nála is ifjabb szerkesztőnek, Gál Istvánnak. Prágában járt a levélíró, s a cseh fővárost jól ismerő Gál Istvánnak így panaszkodik: „Szörnyű tájékozatlanul csavarogtam a műemlékek árnyékában, s percenként utánad sóhajtoztam, mint aki több ízben a cseh renaissance költők szakállában aludtál.” Fiatal értelmiségiek a múlt század harmincas éveiben: szenvedélyük Közép-Európa. Levelezésük tükre mindennapi életüknek, mindennapi munkájuknak. Tükre annak a mindenséget jobbítani akaró elszántságnak, tudós elhivatottságnak, amellyel szembeszállnak a romló világ kihívásaival, ártó szellemével. Budapestről Budapestre utolsó levelét 1947. szeptember 14-én írta Cs. Szabó László. Gál István a következő levelet 1964. szeptember 29-én küldi ifjúkori barátjának, Budapestről immár Londonba. A politika - a történelem törmeléke - tizenhét év kényszerszünetet ékelt barátságukba. 1963 decemberében újra találkoztak Londonban, s ismét levelezni kezdtek. A gyakori levélváltás szellemi mozgatója a ragaszkodás és a kíváncsiság. Hűség a baráthoz, a hazához, az elérhetetlen otthon, az elérhetetlen nagyvilág megismerésének vágya. Cs. Szabó László három évtizeden keresztül híreket vár otthonról, az otthoni életről, könyvekről, írókról, eseményekről, barátokról, s Gál Istvánnak mindenről ír, ami vele történik. Gál István - ő a sűrűbben, hosszabban író levelező - beszámol, ismertet, terveket sző, betegszobájába és országába zártan ezer szállal igyekszik a nagyvilághoz kötözni magát. Menedékük, otthonuk a virtuális Magyarország, a szellem Magyarországa. Abban - egymástól kétezer kilométer távolságra - mindketten otthon vannak. Ember- és munkakedvelők mindketten: fél évszázados levelezésük két egymásba fonódó önarckép. Levelezésük izgalmas és színes korrajz, múltbúvároknak forrás, történészek számára tudós feladat. Fél évszázad magyar történelmének felfedezésre, megfejtésre váró számtalan titkát őrzi ez a száznyolcvan levél.