Hosszú esztendők óta most érezte először, hogy nem az a feladata, hogy méltatlankodjék élete olyan-amilyen voltán. Immár megsejtve a ragyogást, arra törekedett, hogy felfedezze: nem csupán ő él a világon, s hogy a körülötte élők nem feltétlen az ő élete színterének statisztériája. Túl a negyvenen a felnőtté válás kissé kései, de boldog és megrázó pillanatai ezek. Kapcsolatba kerülve az élettel, amelyben már nem ő akarja alakítani a körülményeket, hanem ezek hatása alatt érvényesíti akaratát.