A rendhagyó egyetemi jegyzetben olvasható anyag nem igazán cselekményes, mondhatni egyáltalán nem az, sokkal inkább egy Boccaccio stílusát idéző baráti "csevegés", amelynek szereplői fiatal jurátusok, medikusok stb. A pszeudo-tudományos dolgozat nem kevés nosztalgiával idézi fel a "régi szép időket", az egyetemi éveket. Az anekdotázás és a majdnem viccmesélés szintjén folyó jóízű tréfálkozás legfőképpen az egyetemi élet legdrámaibb eseményeit, az indulatok és érzelmek, tragédiák és a felszabadult boldogság sorozatos és vázlatos kavalkádjának panoptikumát mutatja be, azt a külön kis világot, amelyet az egyetemisták a vizsgaidőszakokban élnek. A "tananyag" végén rádöbbenhetünk, hogy az egyetemi vizsgák időszaka valójában hetekbe tömörített összességét, mintegy eszenciáját adja néhol groteszk, néhol nevetséges, de összességében mégiscsak szeretnivaló világunknak. A konfliktusok, a jellemek ugyanúgy bomlanak ki előttünk, mint hétköznapjaink során a kritikus helyzetekben, csak sokkal nyilvánvalóbban, élesebben.