A vers keresi - és hiszem, előbb-utóbb meg is találja - kiküzdött helyét a prizmás létezésben. A szerző agyában, idegdúcaiban, szívében történő versfogantatástól sokszor évekig tart a kihordási idő, mire könyv lesz belőle. Végül aztán mi mást is tehetne, a vers eltalál az olvasó figyelméhez, ítéletéhez. Ettől kezdve önálló életet él. Felnőttként. Búvópatakként. Úgy-ahogy. Útjára engedve el is búcsúzom tőle, mintha magamtól vennék (jövőbeli) búcsút.