Stolcz Ádám verseivel először videóüzenetben találkoztam, korunk műfaja. Robbanékony alkatnak tűnt, aki mondja bele egyenesen az arcunkba. Szakítólíra, be- és kirobbanó; hatékonyan sulykolt érvekkel alátámasztva, miért nem létezhet a beszélő és partnere közös fedél alatt (Én vagyok a férfi... / aki kitöri a nyakad, / ha a fejedet elcsavarja). Pofonok és rúgások, gyermeki elgyöngülések, s a jó öreg spleen: Tátogok és rosszkedvembe / belefeketednek az utcai macskák. Netán egyfajta üvöltésterápia ez? Szóbeli agresszió? Azért csinálja, hogy a végén bocsánatot kérhessen az egészért? Lehet-e újdonságot hozni a problémahalmozó, párkapcsolati lírába? (De én, az álmatlanság, / rajtad tartom a tagolt légy-szemem, / ezt a beépített diszkógömböt.) Ez a kataklizmaköltészet a maszkulin erő-beszéd paródiája? Is? Érdemes-e bevetni másik csatatéren? Netán túsztárgyalásra is alkalmas? S hogyan fogadják majd gender-szempontból a kedves nőtársak? És mit jelent Stolcz versbeszéde a társadalomra nézve, provokatív simogatást vagy finom fenyegetést? Ezekre a kérdésekre te találd meg a választ, olvasó. Térey János