Az irodalom társadalmi részrendszerként való elkülönülése során az egyik legfeltűnőbb és legfontosabb mozzanat annak a sajátos megfigyelő státusznak, tekintetnek a kialakulása, melyet ma "irodalomtudós"-nak nevezünk. E könyv érdeklődésének tárgya ez a tekintet - a szó régi, kettős értelmében, pillantást, illetve figyelmet, de tekintélyt is jelentve. Az irodalomtudomány az 'irodalom' nevű valami megfigyelésének, leírásának, szemlélésének, vizsgálatának bizonyos szabályozott módjait jelenti, és talán magukat azokat a szabályokat is, amelyek meghatározzák ezeket a módokat. Ez tehát nem irodalomtörténet és nem irodalomtörténet-írás, mondhatnánk Magritte-tal szólva, hanem mindössze annak az "üres papírnak" a részben történeti szempontú vizsgálata, amelyre irodalomtörténészek és egyéb irodalomtudósok írni szoktak: egyfajta fiktív, absztrakt és önreflexív filológia kísérlete, mely nem egy egységes tárgy vagy fogalom határait szeretné kijelölni, hanem magának a számtalan lehetséges tárgy létrehozását biztosító határkijelölésnek azon lehetőség-feltételeit, melyek az irodalomszemlélet professzionális módjait kialakították és átjárják.