1955-ben járunk, a Fejér megyei Enyingen, ahová az Élet útja vitték a Szeged környéki tanyavilágban felnőtt parasztfiút. A könyvben megelevenedik az '56-os események előtti Magyarország hétköznapi valósága egy a Növényvédőknél dolgozó vontatós szemüvegén keresztül. A valós, izgalmas történet fonalát a II. világháború utáni tanyavilág, a szülői ház képei helyezik szép, patinás keretbe. - Jó napot kívánok, én a... - Jó napot, kit keres? - kérdezte az asztalnál ülő rendőr. - Az őrnagy elvtárshoz jöttem. - Mit akar az őrnagy elvtárstól? - Én nem akarok semmit, be vagyok hozzá rendelve. - Várjon! - fölvette a telefont. - Őrnagy elvtárs, van itt egy... hát olyan kis... ázott ürge... igen. - Imóhoz fordult. - Maga vontatós? - Igen, én a velencei növényvédő állomásról... - Tehát maga az - förmedt rá, és intett egy másik rendőrnek, hogy vegye át a posztot. - Jöjjön velem!... menjen előttem... itt egyenesen... itt föl!... jobbra, most egyenesen! - vezényelt. Remegő lábakkal követte a parancsokat. Az egyik fordulóban megpillantotta az ő két emberét, fess egyenruhában, tányérsapkában. - Állj! Ide bemegy! - óvatosan benyitott.