A regény regiszterét tekintve a Szerb Antal-féle tipológia szerint a modern analitikus regénytípust valósítja meg. Hősei mai magyar értelmiségiék. Felnőttek, jól kvalifikáltak, különböző mértékben tehetségesek, igényesek. Nem hajtanak végre valamilyen nagy romboló vagy építő feladatot. Nem lépnek ki magukból. Megpróbálják megoldani az életüket. Esetük rávilágít arra, hogy a ma világában a puszta szinten maradás nem is olyan egyszerű feladat. Fetykó Judit regénye tehát érdemi, hiteles, magunkra ismertető képet nyújt a világunkról. Nyelvileg igényes, kiérlelt, jól felépített és megfogalmazott munka. Érdekes az a kettősség, amelyet a mű regény- és színpadi változata összevetése mutat. A mindentudó narrátor beléptet bennünket a hősök tudatába, belső indulati és gondola-ti mozgásaiba, a ki nem mondott, csak magukban megfogalmazott vélemények és a tényleges megnyilvánulások közötti feszültséggel teli viszonyokba. Helyenként még a tudatáram kevéssé szabályozott. nyelvileg kevésbé artikulált módozataihoz is eljut a mű szövege, de azért alapjában véve a magányos gondolkodás rekonstruálása során is él az írónő a retorizálás műveleteivel. Az Ausztrália messze van az értelmiségi önismeret regénye, amelyben a szerző emberismerete kap főszerepet. A színpadra szánt és a narratív próza keretei között maradó két szövegváltozat össze hasonlítása különös kalandra hívja az elmélyülni hajlamos olvasót a tudatvilágot nagyrészt zárójelbe tevő színpadi és a tudat belső mozgásának követésére vállalkozó narratív próza lehetőségeinek összehasonlítása területén. Tverdota György