Jouni Inkala verseinek világa állandóan változik; a tér, az idő, a fel-felbukkanó emberek megállíthatatlanul folynak egymásba, szinte a végletekig feszítve a leírható valóság tagadását. E viszonylagosságban, a felforgatott hétköznapiságban élednek újjá a múlt pillanatai: római katonák bámulják Krisztus megfeszítését, cselédlány szenvedi meg a vikingek érkezését, a tölgy látja az oroszok támadását – régi történetek mellékszereplői, egy-egy múló pillanatra feléled Bach, Csehov, Luther, Villon, Aiszkhülosz, Dalí, Chaplin, Alighieri, Shakespeare. Sorban bukkannak fel már elfeledett, ismert történelmi személyek, művészek; a halhatatlanok nagyságuk tudata nélkül állnak, csupaszon, feltárt sebeiket mutatva.