A finn költészet évtizedenként berobbanó versforradalmasító alkotóinak sorában Olli Heikkonen a mai középgeneráció kivételes képviselőjeként tűnt fel, aki - az őt megelőző költők tárgyias líráján, majd hagyományosabb formáin túllépve - az 1950-es évek nagy lírikusnemzedékének gazdag, plasztikus és érzéki irodalmához kanyarodik vissza, azt azonban szürreálisba hajló, olykor a nyelv korlátait áthágó - saját megfogalmazásában: tudatosságon túli - szövegalkotásával meg is haladja. Kötetei egymástól jól elkülöníthetőek, költői világa és eszköztára folyamatosan változik, de sodró szabadverseinek, prózaverseinek és vizuális költészetének is állandó eleme, központi ihletője marad a természetábrázolás, mely a finn líra leggyakoribb jellemzője. Alkotói arculatát esszéi egészítik ki és teszik teljessé. Heikkonen versei magyarul eddig csak antológiákban és folyóiratokban jelentek meg, melyeket átfogóan most e kötet és Jávorszky Béla értő műfordítása tolmácsol úttörőjelleggel az olvasók felé.