A kisregény szerintem nem abban különbözik a nagytól, hogy rövidebb. Filmes hasonlattal előbbi kistotálokkal és közeliekkel operál, utóbbiból nem hiányozhat a nagytotál, a széles látószög, a tabló. Úgy is mondhatnám, hogy a kisregény emberközelibb ábrázolásmódokkal él. Hosszú és kacskaringós életem során hét kisregényt írtam. (Eleddig.) Az Ének évadá-ban megjelent három. Itt a többi négy. Emezekben az alvás közbeni és az éber álmok adják a vezérfonalat. Reális és szürreális vágyálmokkal tetézve. Ne tessék fölébredni. Különös, hogy éppen engem választottak, a lomha értelmiségit, bár néhány éve rendszeresen járok teniszezni, sajnos, kénytelen vagyok belátni, hogy ez az egyetlen esélyem a világhírre, pedig ifjúkoromban nagyképűen hirdettem: mire a negyedik ikszbe lépek, meg fogom kapni az irodalmi Nobel-díjat, most harmincegy múltam, s biztosan tudom, hogy tévedtem, kiben vagy miben keressem a hibát? magamban? származásomban s anyanyelvemben? a díjbizottság irodalmon kívüli szempontjaiban? a világ politikai és gazdasági helyzetében? a szerencse forgandóságában? utóbbi most mégis nekem kedvezett, én lettem a magyar űrhajósjelölt. Már tudom: a népcserében veszünk részt, a nagyhatalmak úgy döntöttek, föl kell frissíteni a világ vérkeringését, emiatt a népek helyet cserélnek, mi, magyarok, például mostan átköltözünk Nyugat-Németországba, a nyugatnémetek pedig jönnek Magyarországra. Jobban szerettem volna, ha Franciaország jut nekünk, de hiába, ez lett a sorsolás eredménye, a franciák a bolgárokkal kerültek párba, majd meglátjuk, ki csinált előnyösebb cserét, irigylem a svédeket és a norvégokat, ők tudniillik Floridát kapták, a keletnémetek és az osztrákok pedig Japánt! mázlisták, mennyi sok tengerük lesz, nem beszélve a Felkelő Napról.