Amikor felért, hirtelen csend lett körülötte. A fecskék eltűntek, a pacsirták majd alkonyatkor jelennek meg újra. Körülnézett. A szélcsendben villódzva remegett a nyári levegő. A dombtetőn lévő topográfiai háromszögelési pont gúla alakú állványának központi tartóoszlopához erősítette a magával vitt drótdarabokkal a zászló rúdját úgy, hogy az jócskán kiemelkedjen és büszkén lobogjon az enyhe szélben, hirdetve azt, hogy a Magyar Haza feltámadt. Melegség és hatalmas békesség öntötte el a szívét. Őrt állt a Zászló mellett, úgy, ahogyan mindig is akarta, és hitt benne, hogy egyszer majd megéri. A háta mögül hallotta, hogy a kutya elkezdett ugatni. A lenti vízmosásban egy szakasznyi székely fiatal közeledett csatárláncban feléje. Biztosan a közeli városba mentek, a felhívás nyomán. Felnéztek és észrevették a zászlót. Az öreg boldogan intett nekik, ők visszaintettek és elindultak feléje. Ekkor érte hátulról, az erdő felől a lövés. A zászlórúdba kapaszkodva lassan lecsúszott a háromszögelési pont tövébe. Az árvalányhajas fűben felnézett az égre, az immár újra magyar égre, és elhaló hangon odaszólt az odaérkező székely harcosoknak: Fiúk, a Zászló ... ez a legfontosabb ... a Zászlót ne hagyjátok el soha!