1997 decemberét írunk, emberevő tigris portyázik egy eldugott falucska mellett az orosz Távol-Keleten. A tigris nem csupán megöli az embereket, hanem megsemmisíti őket, és egy csapat ember és kutyáik gyalog kénytelenek utána eredni a sűrű erdőben, ráadásul brutális hidegben. Ahogy a nyomkövetők az áldozatok maradványait vizsgálják, felfedezik, hogy a támadások nem találomra történnek: a tigris a jelek szerint bosszúhadjáratot folytat. Meg kell találni a sebesült, éhező és rendkívül veszélyes állatot, mielőtt újra lecsap. Miközben elmeséli a rendkívüli események sorát, John Vaillant feledhetetlen képet nyújt erről a gyönyörű és titokzatos régióról. Találkozunk az őshonos törzsekkel, akik évszázadokon át bálványozták a tigriseket és velük éltek, még a vadászzsákmányukat is megosztották velük. Tanúi leszünk az orosz telepesek érkezésének a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján, a katonákénak és vadászokénak, akik jelentősen csökkentették a tigrispopulációt. És megismerjük a leszármazottaikat, akiket a nyomor orvvadászatra kényszerít, amivel még inkább felborítják a térség természetes egyensúlyát. Ez az ősi, feszült viszony ember és ragadozó között ennek a figyelemre méltó könyvnek a lelke. Találkozunk benne számos meglepő elmélettel arról, hogy ember és tigris talán úgy fejlődött, hogy együtt tudjon létezni, hogy mi emberek annak idején talán nem is vadásztunk, hanem ragadozó állatok prédáiból éltünk, és hogy a korai Homo sapiens talán simán passzolt a tigris ökoszisztémájába. Mindenek felett pedig megértjük a veszélyeztetett szibériai tigrist, ezt az igen intelligens szuperragadozót, mely akár három méter hosszú és három mázsa is lehet, és amely naponta hatalmas erdős-hegyes terület fölött uralkodik. A szépen megírt és igen informatív könyv középpontjában három szereplő áll: Vladimir Markov orvvadász, akit megölt a tigris; Jurij Trus főnyomozó; és maga a tigris. Izgalmas, lélegzetelállító történet emberről és természetről, mely elkerülhetetlenül leszámoláshoz vezet egy tisztáson a tajga mélyén.