Ebben a csak nemrég magunk mögött hagyott - sokak számára rossz emlékű - periódusban az is megesett, hogy némely irodalomtörténeti érdekű kéziratnak izgalmasabb 'fiókregénye' keletkezett, mint akár maga az eredeti alkotás. Ami kétségtelenül összefügg az irodalom (és a sajtó) pártirányításának fölöttébb 'eredményes' érvényesülésével. Ennek előrevetítésével csupán azt szerettem volna jelezni, hogy egy-egy korszak irodalomtörténetét nemcsak a megjelent művek sora jellemzi, hanem a csonkítottan napvilágot látott vagy az íróasztalfiókban rekedt kéziratok kálváriája is. Az irodalomnak mint intézménynek a működéséről tehát csakis akkor alakíthatunk ki valóságos képet, ha számolunk a mindenkori hatalom illetéktelen - az irodalom önmozgását fékező, belső autonómiáját sértő - beavatkozásával is. Esetünkben: a pártállami diktatúrának az irodalmi tudatszférát a maga ideológiai törekvéseinek alárendelő szerepével; az irodalomkritika manipulálásával, az elő- és utócenzúra fenntartásával, a hatalmi hierarchia különböző szintjein - alárendelt irányító - szerepet vállalókban állandósult félelem által gerjesztett öncenzúra hatásával - írja a Szerző a kötet "Irodalomirányítás: 1947-1989 című írásában. És persze az öncenzúra miatt sok mű meg sem íródott, tehetnénk hozzá Domokos Mátyással. Kisebbségi sorsban ezek a politikai megszorítások még élesebben jelentkeznek, bár Cseke Péter erre szinte sohasem hivatkozik... Mintha nem egy másik országban, kisebbségi sorsban történt volna mindez. Egy a nyelv, egy az irodalom, egy a diktatúra - és igen, igaza van! Az NKA támogatásával