A Nyugat kanonizátorának is nevezett Schöpflin Aladár sokszor nehezen behatárolható műfajú írásait olvasva gyakran lehet olyan érzésünk, mintha a szerző már olvasta volna a 20. századi magyar irodalom még meg nem írt történetét. Számtalan megállapítása, értékítélete, perspektívája vált kánonokon, tudományos közösségeken és elvárás-rendszereken átívelő módon a korszakról való tudásunk máig érvényes, sőt, azt sok esetben megalapozó részévé. Szemléletmódja lehetővé tette számára az úgynevezett konzervatív táborból származó művek megértését éppúgy, mint az úgynevezett "nyugatos" szerzőkéit, anélkül, hogy a modernitás és az autonóm irodalom, autonóm irodalmi érték melletti elkötelezettségét feladta volna. Hogyan volt lehetséges számára az átjárás ott, ahol a kortársak legtöbbje áthatolhatatlan szakadékot érzékelt? Milyen modernségfogalom tette lehetővé véleményeinek, értékítéleteinek időtállóságát? Schöpflin gondolatainak nyomába eredve talán a a mi számunkra sem lehetetlen megérteni, honnan eredhet a magyar szellemi élet immár évszázados "kettészakadtsága", s talán az sem, hogyan lehetne meghaladni azt.