Az órámra nézek. 14:40. 16:00-ra a pszichoterapeutámnál kell lennem. Ez a nyolcadik ülés. A történtek után úgy éreztem, szakember segítsége nélkül nem leszek képes túltenni magam a traumán. Ő utasított, hogy mindent írjak le. Anonim módon, mintha külső szemlélőként figyeltem volna az eseményeket. Akár egy filmet, amit egyik este láttam. Nem hittem, hogyan folynak majd belőlem a szavak. Egy kattintás, és már el is küldtem neki a befejező részt. Még most is tisztán emlékszem minden részletre. Minden akkor kezdődött. A reggeli cigimet pöfékeltem a kerti padon fekve, amikor hallottam, hogy kilép az ajtón. Már hetek óta figyeltem a szomszéd házat. Az a nő maga volt a hátborzongató rejtély. Magas, karcsú, szőke, és mindig rémült tekintetű. Már az első alkalommal teljesen megbabonázott. Ennek ellenére sok időbe telt, míg vettem a bátorságot, és szóba elegyedtem vele. Lehet, hogy már akkor éreztem a rettegést, ami fogva tartotta abban a házban. Talán titkon reméltem, hogy én lehetek a megmentője. De az is lehet, hogy ezt csak utólag mesélem be magamnak. Azon a reggelen odaléptem a sövényhez, és átkiáltottam neki. Talán, ha akkor valami elvonja a figyelmem Ha csendben maradok Talán akkor nem kellett volna szembenéznem az ördöggel.