Török Nándor legújabb verskötetének egyik fő jellegzetessége - és erénye -, hogy látszólag töredékes paradoxonokból épül, szerveződik, kerekedik ki logikus egésszé. Paradoxnak tűnhet az is, ahogy itt szintézisbe forr költőiség és gondolatiság. A versek oly-kor az aforizmák tömör eleganciáját csillogtatják. A számszerűség, a kiszámolás, a számszerű pontosság rendszerint a kötött metrumok saját-ja; a kötetbeli versek azonban nem ilyen versmértékekben íródtak. Török Nándor rácáfol arra a felszínes-téves hiedelemre is, hogy a szabadvers az értékválság, az eszmenélküliség, a káosz adekvát formája. Verseinek látszólagos formátlansága és belső fegyelme, talányos tördelései az Ember hitét fejezik ki és hívják - olykor kihívóan, provokatívan, mert a pro-vocatio etimológiája, eredeti jelentése szerint nem botránycsinálás, hanem elő-hívás, válaszra késztetés. (Madarász Imre)