Náci bosszú, hagyatékmentés, emberség és politika - mindez megtalálható ebben a regényes, valós és felemelő könyvben. Edmund Husserl, aki a fenomenológia megalapítójaként munkásságával döntő hatással volt a huszadik századi filozófiatörténetre, 1938. április 27-én hal meg Freiburgban. Özvegye pontosan tisztában van azzal, hogy a náci Németországban a zsidó származású filozófus több tízezer oldalnyi hagyatékára, a kiadatlan műveire milyen sors vár. Nem tudja, honnan, kitől kaphatna segítséget. Ám az európai szellemtörténet számára valósággal kincset érő hagyaték megmentésére váratlanul egy fiatal flamand ferences szerzetes, Leo Van Breda páter vállalkozik, aki filozófiai tanulmányokat folytat a leuveni egyetemen, és Husserl lelkes rajongója. A hagyaték kalandos úton Freiburgból Leuvenbe kerül - nagyjából akkor, amikor a németek is megérkeznek Belgiumba, vagyis látszólag ott sem lesz nagyobb biztonságban. Azonban a páter - aki, mint az a több évtizeden átívelő történetből kiderül, lényegében az egész életét a rajongva tisztelt filozófus hagyatéka és ezáltal szelleme megőrzésének szentelte - az akadémiai és a politikai életben kialakított kapcsolatai révén, de legfőképpen irtózatos munkával, elképesztő veszélyeket vállalva felépíti azt a hálózatot, amely a hagyaték fizikai megmentése után annak aprólékos szellemi feldolgozását is elvégzi. A kor meghatározó gondolkodói közül szinte mindenki felbukkan a fordulatokkal teli történetben fő- vagy mellékszerepben: a nácikkal együttműködő (de Husserlt meg nem tagadó) Martin Heidegger, valamint Emmanuel Lévinas, Jacques Derrida, Maurice Merleau-Ponty, Paul Ricoeur, Roman Ingarden, Edith Stein vagy éppen Jean-Paul Sartre.