„a mennybeszállás / gyakorlata járatlan út: / / a lélek magánya / erdőbe űző ritkás csapás” - talán ez lehetne ennek a kötetnek a rövid összefoglalása. A spirituális költészet őszinteségével „megdolgoztat”, hogy a lélek táplálását, a szív fájdalmait és örömeit megoszthassa. Ezek a versek elsősorban azoknak nyílnak, akiknek fülük van a hallásra, szemük a látásra, szívük a befogadásra. Mert a költészet - öntörvényéből adódóan, az olvasó lelkével folytatott párbeszéd.