Övesen történt, Venice városka szívében, a Kruspér-ház és a festőműhelyek híres udvarán, három feketefenyő árnyékában, akik rég túlnőtték a tövér kéményeket, és már egész Övesre nézve csapást jelentettek lombvedléskor, amidőn elhullajtott koronájuk tüskei mindent beborítottak bosszúságot okozva, mint az időközönként eluralkodó fölösleges gondolat. Ki hitte volna, hogy ezenkívül újabb megbolydulást hoz az idő hamarost. Éppen föltilinkózott a rigó azon a nyáron, amidőn az a sose látott növény a tetőn megsarjadt. Alighogy kitört a tüszőből, újabb és újabb zöldkékes lándzsát leveledzett szinte óránként, és Sarlós Boldogasszonykor már izmos tövek nyomorgatták az egész tetőt, akár Laokoónt és fiait halálos szorítással a kígyók, hallani lehetett az éjcsöndben, mint roppan a gerenda, akár a csont, mint pattog tehetetlenül a napszítta cserép a tekergő narancsvörös gyökerek vaserejétől. (A Kruspér-udvar angyalai, részlet)