"Visszatekintve a mögöttem lévő évtizedekre hálával gondolok sorsom alakítójára. Azt tehettem, amit akartam - akár finnugristaként, akár intézményvezetőként. És élveztem munkámat, akkor is, ha tudtam, hogy reménytelen ügyek szószólójaként éltem életemet. Legyen az a finnugor nyelvészet, legyen a veszélyeztetett nyelvrokonok helyzete, legyen az szülővárosom felsőoktatási intézményének felfejlesztése. Legjobb tudásom szerint törekedtem a reménytelen ügyeket reményteljesebbé tenni. Nyilvánvaló belső korlátaim, s még inkább a külső körülmények akadályozták meg jobbító szándékaim megvalósulását. Így, ha az általam képviselt ügyek nem is úgy haladtak előre, ahogy - még mostani megítélésem szerint is - kellett volna, nem vagyok elégedetlen. Talán sikerült itt-ott elejtenem egy kis kovászt... Keveseknek adatik meg az, ami nekem megadatott, amit egy epigrammában így foglaltam össze: Boldoguláshoz bőven elég besimulni a sorba. Boldog akarsz lenni? Önmagad útját járd! És én boldog voltam, hogy ezzel a szakmával foglalkozhattam."