Leelo Tungal észt költő- és írónő önéletrajzi ihletésű regényéhez, amelyet kezében tart az Olvasó, a szovjet megszállás alatt nyögő Észtország ad történelmi keretet. Az ötéves Leelo édesanyját a család szeme láttára hurcolják el az NKVD emberei, mert megtanította diákjainak a valaha volt ország himnuszát. A regény a kislány szemével mutatja be a torz szovjet valóságot, azt az évet, mely anyja vizsgálati fogságától az ítélethozatalig eltelik. Ez az időszak a gyermeki kalandozások kora. Leelo roppant büszke rá, hogy a buszkalauz "gyermek elvtársnak" szólítja. S jóllehet a felnőttek igyekeznek megvédeni őt a szovjet kor esztelenségeitől, a gyermek hall és lát, és a történéseket a maga módján értelmezi. A történet komorságát nagyban enyhíti Tungal derűs mesélőkedve, szelíd humora. Leelo Tungal (sz. 1947, Tallinn) a mai észt gyermek- és ifjúsági irodalom nemzetközileg is legismertebb alakjai közé tartozik. A gyermek elvtárs és a nagy emberek hozta meg számára az első igazi hazai és nemzetközi sikert, a regényből többszörösen díjazott, nagy sikerű film készült, és a történetet a szerző később két további rész hozzáírásával trilógiává terebélyesítette. Tungal mesélőkedve, nagy empatikus érzéke értő bepillantást enged egy kis rokonnép közelmúltjába, az 1950-es évek nyomasztó szovjet valóságába, ugyanakkor a kisgyermeki lét örömeibe és szorongásaiba is.