Ez a könyv nem csupán novellák gyűjteménye, hanem utazás a mélyből a fény felé. Papp Ákos történetei kendőzetlen őszinteséggel mutatják meg a függőség és az önpusztítás világát, de minden egyes írás mögött ott rejtőzik a túlélés szándéka és a megújulás lehetősége. A rövid írások külön-külön is megállják a helyüket, mégis egybefonódnak, mint egy keretes történet darabjai, és rezonálnak az előző, Önéletbaj című kötet témáira. Itt is felbukkannak ugyanazok a szereplők. Most nincsenek versek és képek – a próza nyersen, pucéran, minden dísz nélkül mutatja meg önmagát. A szerző alakjai egyszerre valóságosak és allegorikusak: kocsmákban, villamosokon vagy lakótelepi szobákban botladoznak, mégis mindnyájan az emberi létezés legmélyebb kérdéseit hordozzák. A groteszk humor, a költői nyelv és a szikár realizmus különös elegye segít közel engedni őket, miközben a történetek lassan kirajzolják a felismerést: mindig van esély újrakezdeni. A csoda villamoson érkezett arra emlékeztet, hogy a legkilátástalanabb helyzetekben is felvillanhat valami váratlan, valami tiszta, ami képes megfordítani egy ember sorsát – és talán a miénket, olvasókét is.