"Egy száguldó mentőautóban leszíjazva lenni: mozgás és mozdulatlanság egyetlen képben. Nem látjuk, hova tartunk, csak a múltat, amely elől menekülnénk - akár a halálba is. Mi mozgunk-e egyáltalán vagy csak mozgatnak minket? Debreceni Boglárka új regénye Csáth és főképpen Hajnóczy világa felé száguld, test és lélek kiszolgáltatottságának drámai tapasztalata felé, miközben a regény mindkét idősíkján egy-egy pusztulófélben lévő kultúra romjai tűnnek föl előttünk, nem csak vallomásos őszinteséggel, de - mindenek előtt - tűpontos megfigyelésekkel. Naturalisztikus lélektani regény, nevelődésregény, családregény és szociográfia ez egyben: borozók, SZTK-rendelők, még a szagokat is érezzük. És persze traumák elfedésének legfőbb színtere, az elmegyógyintézet: cinikus és/vagy szadista orvosokkal, ápolókkal, öntudatlanra szedált ápoltakkal. A romokból azonban végül egy hazug és romlott kultúra áldozatainak emlékműve rajzolódik ki, minden pátosz nélkül, gyakran humorral, de mindig az elesett, kiszolgáltatott fél érdekeit képviselve." Mészáros Márton