"Megkérdeztem Aitken rōshit, honnan jönnek ezek a történetek. „Egy mélységes álomból” – felelte. Ez akkor egy álmoskönyv, és amikor olvassuk, mi is belépünk ebbe az álomvilágba, ami az idők kezdete előttre nyúlik vissza, amikor az állatok beszéltek, kutatták és magyarázták a legmélyebb igazságot. Ennek a világnak a központi alakja Holló zenmester, aki maga is tárgyalja ezt az álmos kérdést, és az álom szerzőjének valaki mást nevez meg: „Mi mind Sákjamuni Buddha álmának gyermekei vagyunk…” – tanítja. Kinek az álma ez most itt valójában? Aitken rōshi álma Hollóról? Holló álma Sákjamuniról? Sákjamuni álma rólunk, Kedves Olvasó? Vagy mi vagyunk eltéveszthetetlenül valóságosak, s mi álmodjuk az összes többit? Ebben a tükörlabirintusban minden nagyon ismerősnek érződik az olvasó számára, valószínűleg azért, mert ugyanebben a labirintusban ébred minden reggel, ebben dolgozik, itt találkozik a családjával és a barátaival. Mi, kétlábú lények évezredek óta kutatjuk a dimenzióit, és újra meg újra, amikor a dolgok elcsendesednek, a legbelső szobában találjuk magunkat. Ott azután szembesülünk ennek a könyvnek vagy ennek az álomnak – bárki álmodja is – a velejéből előtörő megfejthetetlen kérdésekkel: „Ki vagyok én? Ki vagy te? Miért vagyunk itt? Hová megyünk? Mit kell tennünk?” Azt javaslom, itt álljunk meg, és bízzuk magunkat Holló rōshi útmutatásaira..." Nelson Foster, zen-tanító