English informations
 
Vallás
A kőszegi Jézus Szíve templom
A kőszegi Jézus Szíve templom
A kőszegi Jézus Szíve templom
Megjelenés: egyszeri (könyv)
Ismertető:
H.simon Katalin: A kőszegi Jézus Szíve templom (2015)
ISBN: 9786155091384
A kőszegi Jézus Szíve templom építésének története és a színes képek segítségével belső szépsége tárul fel az olvasó előtt a kiadványban, amely a Szombathelyi Egyházmegye Kincsei sorozatban kapott helyet. Nagy József és Harangozó Vilmos összeállításából kiderül, hogy a kőszegiek 1672 óta a Szent Imre-templomba jártak szentmisére, egészen 1892-ig, amikor is Major János belevágott az új templom építtetésébe. Az új plébániatemplom terveit Ludwig Schöne bécsi építész készítette, az építkezés kivitelezője pedig Müller Ede építési vállalkozó volt. A neogótikus stílusban épült Jézus Szíve templom Kőszeg gyöngyszeme lett. Égbetörő (57 méter magas) tornya mellett két melléktorony, a tetőzeten pedig a huszártorony tárul hívogatóan a látogató elé. A hatalmas (19 méter magas) főhajót két mellékhajó támasztja, és kereszthajó szeli át. A szemet gyönyörködtető templomban megtaláljuk a magyar és a világegyház legismertebb szentjeinek szobrait és a legkülönbözőbb oltárokat. Az oszlopfőket díszítő pávafarok motívum az istenháza legnagyszerűbb és leglátványosabb díszítőeleme, amelyet az olvasó is megcsodálhat. A kiadványból emellett kiderül az is, hogy a templomban elhelyezett örökmécsest egy kőszegi mester készítette, továbbá látható az a 15. századi monstrancia is, amelynek alakja a templom tervezésénél mintául szolgált..
Pénznem:
HUF
Ár:
192 HUF
kosárba...
Elérhetőségek
Jogi információk