... hadi és polgári intézeteiről a régi időkben Az 1829. évi kiadás reprintje. A magyar társadalomtudományok előtörténetének egyik kevéssé közismert jeles alakja, az utolsó magyar polihisztorok egyike volt a 19. század első felében élt Kállay Ferenc Kölcsey fiatalkori jó barátja. Különösen a nyelv- és őstörténeti kérdések foglalkoztatták, és ehhez a témakörhöz kapcsolódik az eredetileg 1829-ben Nagyenyeden kinyomtatott "historiai értekezése" is, amelyben a székelyek társadalmát mutatja be. Az öt nagyobb részből álló mű a magyartól következetesen megkülönböztetett "székely nemzet" eredetének meghatározásával veszi kezdetét. Kállay a hun származás mellett teszi le a voksát, és etimológiai, településtörténeti, műemléki (rovásírásos emlékek) bizonyságokkal igyekszik cáfolni a rivális elképzeléseket és bebizonyítani, hogy a székelyek az egykori Hun Birodalom maradékaként maradtak meg, gyakorlatilag őslakosként Erdélyben. A továbbiakban a sajátos székely társadalomszervezettel foglalkozik, és külön fejezetekben tárgyalja a székelyek rendi különállását biztosító hadszervezet felépülését, illetve a székelységre jellemző sajátos törvényeket és civil intézményeket. A kötetet a székely ispánokat és egyéb tisztviselőket összegyűjtő lista zárja. Kállay életművének jelentőségét nem elsősorban eredeti gondolatai és felismerései adják, hanem az, hogy rendkívül szerteágazó olvasottságára támaszkodva rendszerbe foglalta és összegezte kora magyar nyelvű és nemzetközi irodalmának megállapításait. Reprint formában megjelenő műve a reformkori tudományos közélet becses emléke.