A keresztény csapatok 1686. szeptember 2-án foglalták vissza Budát az oszmánoktól. Az ostrom alatt súlyos károkat szenvedő városnak kezdetben lakosai sem voltak, így az újjáépítés mellett gondoskodni kellett az új népesség betelepítéséről is, amely főleg német nyelvűekből és délszlávokból állt. Budát fővárosnak nevezték, de ez sokáig nem jelentett többet üres címnél. Fokozatosan szerezte vissza első helyét a magyarországi városok hierarchiájában, majd az uralkodók intézkedéseinek köszönhetően a 18. század utolsó harmadától kezdett egyre inkább fővárossá válni. A Vár korszakunkban egyszerre volt a környék legfontosabb erődítménye, a katolikus egyház erős támaszpontja, a középkori királyi palota romjainak hordozója, majd a felépülő barokk palotával a nádori család és az udvar rezidenciája, a városigazgatás helye, az államigazgatás és a katonai igazgatás országos központja, németül beszélő polgárok otthona és a magyar nemzet identitásának, történelmének egyik szimbóluma. A kötet a város történetét a 17. század végétől a 19. század közepéig nyomon követve igyekszik minél sokoldalúbban bemutatni a Vár sajátos, a többi budai városrésztől és más hazai városoktól gyakran eltérő világát, lakosainak ünnepeit és hétköznapjait.