"A vidéki és a falusi emberek máris barátainknak képzelik magukat, ha tudjuk a nevüket. Azt a képességet, amely természettől fogva nem sajátod, sajátítsd el: úgy kell színlelned, hogy tetteid természetesnek tűnjenek! (A pályázónak) arckifejezését, tekintetét és beszédét mindazok gondolkodásához és akaratához kell alakítania és alkalmaznia, akikkel találkozik. Legyen az egész városra, minden testületre, körzetre és szomszédságra kiterjedő terved! Érd el, hogy (vetélytársaid) tudják: felügyeled és megfigyeled őket! Gondoskodj róla, hogy az egész pályázás pompázatos, ragyogó, csillogó és a nép számára kedves legyen, hatalmas feltűnést keltsen, s hogy elterjedjen a vetélytársaid életmódját megbélyegző ítélet! Tégy róla, hogy mindazoknak, akiket elkötelezettként kezedben tartasz, világosan meghatározott és kiosztott feladatuk legyen! A pályázás során különösen ügyelned kell rá, hogy a politika terén reményt keltő és tisztes vélemény alakuljon ki rólad, de a jelöltség idején mégsem mutatkozhatsz hatalomvágyónak! A tömeg pedig gondolja azt, hogy az ő javára fogsz munkálkodni! Aktuális, bevallatlanul is alkalmazott kampányfogások. Pedig több mint 2000 éve írták. Marcus Tullius Cicero, a híres szónok számára állította össze fivére, Quintus A hivatalra pályázók kis kézikönyvét, amikor bátyja a római köztársaság legmagasabb posztjáért indult a választáson. Az ókori szerző azt tanácsolja, hogy a közéleti tisztségek megszerzése érdekében a pályázónak semmilyen trükktől, hamis ígérettől, hazugságtól és színleléstől sem szabad visszariadnia. Hogy e gátlástalan opportunizmusra és manőverezésre tanító feljegyzést mennyiben használta fel Cicero nem tudjuk. Tény, hogy elérte a célul kitűzött pozíciót. Korunkból is ismerős a kötetben taglalt eljárás, ez teszi aktuálissá és érvényessé a leírtakat. ""