Bényi Zoltán-Jelenczki István: A Hold túlsó oldalán - Dokumentumok és emlékezések Izsák Imréről (2004)
ISBN: 9639568643
Az idén még csak hetvenöt éves lenne, de már harminckilenc éve nincs közöttünk az egyik leghíresebb magyar csillagász, Izsák Imre, akiről a napokban jelent meg az első átfogó életrajzi könyv - tudtuk meg Bényi Zoltántól a kiadvány társszerkesztőjétől. A zalaegerszegi születésű Izsák Imréről szóló könyv megjelentetését a zalai megyeszékhelyen működő Millecentenáriumi Közalapítvány támogatása tette lehetővé. Izsák Imre, aki a második világháború után Zalaegerszegen érettségizett, később pedig a budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos diplomát, már az egyetemi évei alatt foglalkozott csillagászati kutatásokkal, majd az úgynevezett égi mechanika - a rakétapályák matematikai elemzéseivel, műholdak elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozó tudományág - megszállottjává vált. Izsák 1956 őszén hagyta el az országot, előbb Svájcban, majd az Egyesült Államokban dolgozott különböző obszervatóriumokban, végül az amerikai Cambridge-ben kapott állást egy mesterséges holdakkal foglalkozó kutatóintézetben. Tudományos munkáival hamar világhírűvé vált: 1960-ban publikálta a Föld alakjának és felszíni pontjainak pontos meghatározására vonatkozó számításait. A világon elsőként ő bizonyította be, hogy a Föld egyenlítője nem kör alakú. Felfedezései elismeréseképpen a hatvanas évek első felében a NASA főmunkatársa lett, tanított a Harvardon is. Pályája csúcsán, 1965-ben 36 évesen szívinfarktusban halt meg. Nevét azóta egy róla elnevezett aszteroida, valamint a Hold túlsó oldalán egy kráter őrzi. A most megjelent életrajzi kötetet Bényi Zoltán, az Izsák Imre ÁMK igazgatója, valamint Jelenczki István filmrendező-fotográfus szerkesztette. A kiadványban Izsák szakmai pályafutásának minden fontos mozzanata megtalálható tanulmányok, interjúk, személyes visszaemlékezések formájában.