Ágoston István gyakorló lelkészi tevékenysége idején jórészt átélte mindazt, ami az 1945-1972 közötti korszakban az egyház ellen irányuló kommunista párti, majd 1948 után a kommunista állampárti üldöztetés terén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lezajlott. Az Európai Parlament számos nyugati illetőségű tagjának teljességgel hihetetlenek lennének a diktatúrának azok az antidemokratikus, diszkriminatív, az emberi méltóságot semmibe vevő intézkedései, amelyeket több mint 40 évig Magyarország vallásos lakosságának, különösen az egyházi vagy vallási szolgálatban álló állampolgárainak el kellett tűrniük. A szerző mégis tudott tárgyilagosan, nem egyéni sérelmeire gondolva mérlegelni, a történeti kritika egzakt módján alkotni. Kiemelésre szorul, hogy elsősorban eddig publikálatlan levéltári forrásokból vagy korabeli újságcikkek alapján dolgozott. Szekunder forrásokat csupán a korszak és a téma megvilágítása érdekében használt. Megdöbbentő az a nyers rosszindulat, amellyel a forrásokban a hatalmon lévő és a maga korában a szövegekben nagy kezdőbetűvel írt Párt funkcionáriusai azokat a személyeket emlegették és kezelték, akiket ellenségüknek tartottak. Az ellenségek sorában első helyen álltak az egyházak, amelyek szervezettségükkel, hazai és külföldi kapcsolataikkal szerintük a legjobban akadályozhatták az ő tevékenységüket. E tevékenység során nem csupán az ország politikai, gazdasági és társadalmi helyzetét, hanem az emberek tudatát is át akarták alakítani. A mai társadalom politikai és vallási helyzete mutatja, hogy igen eredményesen sikerült ez a kommunista agymosás.