Az ismeretelmélet Descartes-ig (de akár Platónig) visszanyúló hagyományából azt tanulhatjuk, hogy egy gondolat alapvetően személyes. Felmerül a kérdés, hogy kié a gondolat, ha megosztom mással? Még mindig az enyém, hiszen én vagyok a szerzője, én gondoltam ki, bennem keletkezett és bennem van, vagy már másban is él, tehát közös? A nyelv, amelyen gondolataimat kifejezhető formába öntöm, eleve nem csak az enyém. Vagyis egy gondolat - amint kimondtam, közreadtam - már a másé is, mert olyan jelek formájában fejeztem ki, amelyeket nem csak én használok és értek. A mások számára is érthető, elmondott, eredetileg személyes gondolat azonos-e azzal, amit eredetileg személyesen gondolunk, vagy megváltozik attól, hogy másokkal is közöljük? És ha igen, már a közlés aktusában megváltozik, vagy csak akkor, amikor már más is birtokolja? További kérdés, hogy van-e olyan gondolat, amit már eleve együtt gondolunk, sosem volt személyes, hanem kezdettől valamilyen megosztási folyamatban keletkezett.