English informations
 
Tankönyv, segédkönyv
Az első földrajzkönyvem
Az első földrajzkönyvem
Az első földrajzkönyvem
Megjelenés: egyszeri (könyv)
Ismertető:
Muszta Attila; Mohácsi Sándor: Az első földrajzkönyvem - Földünk 1. (1998)
ISBN: 9789633462232
A „Földünk" című tankönyvcsalád első tagja „Az első földrajzkönyvem", amely a NAT „Ember és természet" műveltségi terület „Természetismeret" részének földrajzi követelményeit dolgozza fel. Ebből adódóan tanítását önálló tantárgyként javasoljuk heti 1-1 órában a - a nyolc évfolyamos általános iskolák 5. és 6. évfolyamain, - a tíz évfolyamos iskolák 5. és 6. évfolyamain, - a nyolc évfolyamos gimnáziumok 1. és 2. évfolyamain. A tananyag elsajátítható heti két órában is. Ebben az esetben csak az egyik évfolyamon tanítható. A tananyag tanítása során támaszkodnunk kell az „Ember és társadalom", valamint az „Ember és természet" (fizika, kémia, biológia, egészségtan) műveltségi területek ismeretanyagára. A tankönyv készítése során fontosnak tartottuk az életkori sajátosságokhoz igazodó kifejező mondatszerkesztést, valamint azt, hogy az ábrák, a képek, az érdekes olvasmányok megragadják a tanulók figyelmét, a feladatok, a kísérletek önálló munkára, további vizsgálódásokra késztessenek. Szándékaink szerint betekintést kívánunk nyújtani a földrajz tantárgy világába hazai és európai példákon keresztül oly módon, hogy a tanulók megértsék az egyszerűbb kapcsolatrendszereket, a táj és a társadalom kölcsönhatásait. A tankönyv tananyaga felöleli a NAT ban megfogalmazott minimum követelményeket, de teret enged a további tudás gyarapítására is. A leckében félkövér betűtípussal emeltük ki a NAT által előírt minimum követelményeket, továbbá a tananyag szempontjából lényeges tényeket, fogalmakat. A „Földünk" tankönyvcsalád tagjai külön-külön és együtt is egységes szemléletet nyújtanak. A tankönyvhöz munkafüzet és feladatlap tartozik. A munkafüzet kérdései, feladatai önálló munkára késztetik a tanulót, ezáltal segítik az ismeretanyag jobb megértését, rögzítését. A feladatlap a tudás ellenőrzését szolgálja témakörönként. A tankönyv használatához a Cartographia „Földrajzi atlasz" c. kiadványát ajánljuk.
Pénznem:
HUF
Ár:
634 HUF
kosárba...
Elérhetőségek
Jogi információk