Az album az első sorban borászatáról híres és ismert Hegyalja építészeti örökségét tárja az érdeklődők elé. Azt az örökséget, amely egy sokszínű gazdag kultúrának ma is csak kevéssé ismert része. A világörökség által lehatárolt területen az építészeti és történeti értékeik alapján a XX. század elejéig épült - templomokat - várakat és várkastélyokat - kastélyokat és kúriákat - települések épületeit - pincéit mutatja be szöveges és grafikai illusztráció segítségével. A bordós-terrakottás nyomású cím alatt a kiadás éve római számokkal. Ez tán arra utal, hogy olyan témáról lesz szó a következőkben, amely a régmúltban gyökerezik, s miként a római számok, úgy ezen épületek is sok szállal kapcsolódnak a mához. Igaz: ahogy a római számokat tudnunk kell olvasni, hogy értsük őket, úgy a régi épületeket is tudnunk kell „olvasni”, hogy beszéljenek a korról, amikor épültek, az emberektől, akik laktak bennünk, a funkciókról, melyet szolgáltak. A könyv szerkezete egyszerű: egyik oldalon egy mondat, netán pár sor a következőn látható épületről. A képen nincs más, mint maga a templom, a vár, a várkastély, a kastély, a kúria, a települések egy részlete, a pincék. Nem zavarja őket szín, de üzletfelirat, kirakat, másik ház, járda, közlekedési lámpa, ember sem. Fű-fa-virág is csak itt-ott, hogy az eredeti funkciójuk szerint csoportosított épületekkel való találkozásról semmi ne vonja el figyelmünk. A szerző maga írja, hogy az épületek számbavétele után azért készített rajzokat, hogy a „zavaró elemeket” kizárhassa. Az iménti felsorolás egyben megegyezik a könyv öt fejezetével, tartalmával: az így csoportosított rajzokat a személyes hangvételű Tokaj megismerése c. bevezetés és egy térkép egészíti ki. Ezen látható a világörökségi határ és az ún. magterület (Tállya, Mád, Bodrogkeresztúr, Tarcal). Az egyetlen kérdőjel számomra, hogy a Tartalom miért a könyv végén van, hiszen jó azt látni rögtön, mit is olvashatunk, láthatunk a könyvben.