Dincsér Oszkár a magyar népzenekutatás történetének jóformán elfeledett alakja. Nevét a szűkebb szakma leginkább Két csíki hangszer című, úttörő szemléletű tanulmánya és magyar népzenei gramofonfelvételei révén ismeri. Pedig 1937 és 1944 között Lajtha László mellett dolgozott a Néprajzi Múzeum zenei műhelyében, a magyar népzenetudomány egyik felívelő korszakának kulcsalakja volt. Tudományos pályája azonban félbemaradt, amikor a háború után Svájcban kezdett új életet. Magyarországon maradt hagyatéka 2018 végén bukkant fel, s került a Zenetudományi Intézet birtokába. A kismonográfia az új források felhasználásával áttekinti és tudománytörténeti kontextusba helyezi Dincsér kutatásait (fonográf- és gramofonfelvételeit, fényképeit, írásait), valamint mindazt, ami távozásának körülményeiről, a 20. századi magyar történelem megszakítottságait is jól reprezentáló sorsáról tudható.