Kipakolom anyukám fényképét az íróasztalra, nagyszüleim fotói az ablakpárkányon, jó, de a szomszédban olvasó lányé is! És odapillantok olykor, de miért nem megyek át inkább hozzá? Átnézek, és később megint a képre pillantok: mit tud, nem többet, nyilván beláthatatlanul kevesebbet, viszont mást, ha a portréját nézem, mintha őt nézném? Ugyanazt látom, ha egyszerre nézem őt és a róla készült fényképet? Hasonlít, gondolom. Nem is hasonlít, gondolom. Öregedett. Fiatalodik. Ugyanaz laposban. Átment rajta az úthenger, ezt nem gondolom, csak leírom.