Hiánypótló mű, a magyarországi tájházakról, erről a sajátos, magyar épületállományról ugyanis eddig még összefoglaló jellegű, magyar nyelvű kiadvány nem készült, annak ellenére, hogy az első tájházaink már az 1960-es években létrejöttek, megnyíltak. Hazánk még megmaradt népi építészeti emlékei között kiemelkedő jelentőségük van a tájházaknak. Ezek ugyanis általában műemlékileg is védett épületek, néhány kivételtől eltekintve állami, önkormányzati tulajdonban vannak és múzeumi jelleggel látogathatók. Az, hogy a 21. században egy ország közel 350 népi épületet vagy épületegyüttest berendezve, tájházként, az eredeti helyén (in situ) megőrizzen, védjen, gondozzon a történelmileg már letűntnek, sokak szerint túlhaladottnak tekintett korszakokból, az világviszonylatban is egyedülálló teljesítmény. A magyar népi építészet, amelynek sokszínűsége ellenére is egységes karaktere van, páratlan formagazdagságának köszönhetően amúgy is szigetként jelenik meg a környező országok teljesen más jellegű, gyakran emeletes, részben favázas technológiával építkező népi építészete között, és már csak ezért is érdeklődésre számíthat. Berendezésükön: a bútorokon, a textíliákon, a különböző anyagú edényeken, a használati tárgyakon keresztül pedig megismerhető a magyar népművészet, a népi iparművészet, a falusi kézművesség és a kismesterségek rendkívül magas színvonala. A tájházak a magyar nép történetének, kultúrájának, alkotókészségének, tehetségének ritka értékes dokumentumai. Nem véletlenül kerültek fel néhány éve a világörökséggé nyilvánítás várólistájára.