1872 áprilisában az épp Pesten tartózkodó Jacques Offenbach megtekintette a Tannhäuser egyik előadását a Nemzeti Színházban. A Fővárosi Lapok így tudósított az eseményről: "Egy földszinti páholyban ült Offenbach is, az operettek termékeny szerzője. A lepke meglátogatta az oroszlánt, de hatalmas hangját nem sokáig állta ki, s csak másfél felvonást hallgatott meg Wagner zenéjéből, mely a zenevilágban csaknem ellenkező sarokpontot képez, mint az övé." A magyar közönség számára persze Offenbach mindig is "az operettek termékeny szerzője", "a zene Arisztophanésze" és "a zenei farce-ok nagy mestere" maradt; a csellóvirtuózról és -pedagógusról, vagy a Lafontaine állatmeséit megkomponáló dalszerzőről senki nem tudott. De vajon minek köszönhető, hogy Offenbach műveit oly gyakran állították szembe az "oroszlán", Wagner zenéjével? Hogyan lett ebből a muzsikusból, akinek egyes operettjeit a 19. században még "a zenei pornográfia" alkotásainak tekintették, a 20. század elejére klasszikus szerző? És miként kerültek darabjainak 1950-es évekbeli előadásain olyan mozzanatok a szövegkönyvekbe, mint a Fehér Ház és az amerikai alvilág kapcsolata, a Marshall-segély vagy éppen egy imperialista összeesküvés? Többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ Bozó Péter könyve, amely a budapesti sajtóban megjelent kritikák és a színházi előadások fennmaradt előadási anyagai alapján mutatja be Offenbach változó magyarországi megítélését, a műveinek megjelenését követő, közel egy évszázadnyi időszakban, nemzetközi kitekintéssel, az angol, francia és német nyelvű szekunder irodalom legfrissebb fejleményeit sem tévesztve szem elől. Bozó Péter zenetörténész. PhD doktori fokozatát a budapesti Zeneakadémián szerezte 2010-ben, egy Liszt dalainak szentelt, weimari forrástanulmányokon alapuló értekezéssel. Disszertációjának könyvváltozata, amely A dalszerző Liszt címmel a Rózsavölgyi és Társa kiadónál jelent meg 2017-ben, elnyerte a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság Kroó György Plakettjét. 2006 óta az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa, ahol OTKA, NKFIH, TÁMOP és Bolyai János posztdoktori ösztöndíjasként az operett párizsi kezdeteiről és magyarországi gyakorlatáról folytatott kutatásokat. A Studia Musicologica című nemzetközi zenetudományi folyóirat főszerkesztője, emellett rendszeresen tart kurzusokat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájánál.