A társadalom egyéni és közösségi mivoltát építészeti formákban is megörökíti, amely magunknak és utódainknak is szól - függetlenül azok hatalmi és politikai szimbolikájától. Az épületek egyfajta tükrök és tanúságtevők is: bennük az építtető, az alkotó önmagát és belső hitbeli, erkölcsi- és tudásvilágát reprezentálja. Mindezért a jövő generációinak ismerniük kell őseik nagyszerű alkotásait, amelyekre méltán büszkék lehetnek. Meggyőződésem, generációm feladata, hogy visszaadja a Budapest századfordulós városképének arculatát, ugyanakkor az ezt romboló, káros beidegződéseket és destruktív folyamatokat eredményező szemléletet megváltoztassa, átformálja, így az épületekkel kapcsolatban hiteles narratívát biztosítson. A Budapest elveszett kincsei kötetben 100, városképi szempontból jelentős budapesti kupola és torony, valamint dekoratív tetőfelépítményt gyűjtöttem össze azzal a céllal, hogy az épületek eredeti és mai állapotának összehasonlítása kellő hatást gyakoroljon és elgondolkodtatásra késztesse az olvasót. A képi tartalmat kísérő szövegben pedig az épületekkel kapcsolatos legfontosabb információkat és a tornyok, kupolák eltűnésének vélt vagy valós okait tárom az olvasó elé.