Az amerikai melodráma az örökkévalóságot célozza meg, az orosz melodráma a semmit. Ebben a tekintetben állítható, hogy a tízes évek orosz némafilmje rendkívül modern. Az elviselhetetlenség, a botrány, a cserbenhagyottság és az összeomlás motívumainak sűrítése esztétikai vákuumot eredményez. A filmek végére az idő kimerülésének élményéhez jutunk: „megáll az idő”. Ebben a vákuumban az élet lázadása a „mit tegyünk?” kérdésében láthatta az egyetlen visszautat az időbe. A fiatal mozgófilm a mozduló idő követelése. A szerző szerint a „szent” és „démoni” Oroszország száz évvel ezelőtti partikuláris helyzete a mai emberiség univerzális szituációját előlegezi. Egy rég elmúlt művészeti virágkorból a ma és a holnap alternatívái olvashatók ki. Az elévülhetetlen elevenségű filmek elemzése variáció Walter Benjamin témájára: a jövő addig létezik, amíg a jelen a múltakba foglalt kisiklott jövők visszanyerésében látja megbízatását. Jóvátételre vár egy totálisan romlott világ. Az orosz némafilm már a tízes években kiáltás, de nem a félelem néma kiáltása, mint a német expresszionizmus, hanem a haragé.