Sokat elárul Huszárik Zoltánról, hogy negyven évvel a halála után csaknem félszáz barát, egykori osztály- és munkatárs, tisztelő és filmesztéta, s természetesen lánya, Huszárik Kata örömmel állt Mohi Sándor mikrofonja és kamerája elé, hogy elmondja emlékeit, gondolatait a csupán ötven évet élt, s mindössze néhány rövid- és két egész estés filmet alkotó, ám annál nagyobb hatású rendezőről. A beszélgetések könyvváltozata formájával is Huszárik művészete előtt kíván tisztelegni születése kilencvenedik és halála negyvenedik évfordulóján. A Szindbádról írta le több méltatója, hogy benne nem dialógusok, hanem egymást követő monológok hallhatók. A rövidített, szerkesztett beszélgetésekből kimaradtak tehát Mohi Sándornak - a válaszokból azért kiolvasható - kérdései, így a dialógusok átadják a helyüket a Huszárik Zoltánra emlékező és a művészetét elemző monológoknak. Előszó 1976-ban, Latinovits Zoltán halála után nem sokkal tudtam meg, hogy Huszárik Zoltán volt az, aki a Színészkirály mellett mindig kitartott. 1978 őszén kerültem a filmgyárba. Munkatársaimtól többször hallottam Huszárik Zoltán filmrendező nevét igen lelkesen említeni. A filmgyár kisvetítője gépészének kedvenc filmje volt az A piacere, Huszárik egyik rövidfilmje. Természetes volt, hogy ezt a filmet ismertem meg legelőször, mert ezt hozattuk ki legtöbbször a filmraktárból, s néztük meg a vetítőben. Huszárik Zoltán özvegy édesanyját Domonyban többször meglátogattam. Még mindig érzem azt a szeretetet, amit tőle kaptam, amiről filmrendező fia nem egy alkalommal mondta: "Anyámtól hoztam a szeretetet, Domonyból." 1986-ban egy őróla készített kisfilm operatőre lehettem. Nagy Annával és Kata lányával egyik látogatásunk alkalmával ismerkedtem meg a domonyi ház kertjében. Nagy Anna színművésznőnek köszönhetem, hogy a Huszárik Zoltán Alapítvány egyik alapító tagja lehettem. Egyik kuratóriumi ülésünk alkalmával merült föl, hogy beszélgetéseket kellene készíteni a filmrendezőről. Dokumentumfilmesként én kaptam meg ezt a feladatot. 2017 és 2021 között mintegy 50 visszaemlékező beszélgetést készítettem el a Huszárik Zoltán egykori munkatársaival, színészeivel, filmesztétákkal, filmtörténészekkel, amelyek most kötetbe szerkesztve jelennek meg. Nem a munka volt nagy, hanem a feladat volt megtisztelő ajándék számomra. Örültem, s örülök most is, hiszen fokozatosan ismerhettem meg egy zseniális művészembert. Az igazi feladat számomra a "titok" megközelítése volt, s ennek örömét szeretném e könyv olvasóival is megosztani! Ezúton szeretném hálámat kifejezni a könyv mindegyik résztvevőjének, akik szeretetteli visszaemlékezésükkel segítették munkámat! Szeretném megköszönni a kötet szerkesztőjének, Pintér Juditnak igen gondos, áldozatos munkáját! Mohi Sándor