Ferencz-Nagy Zoltán iróniája nem a cinizmus keserűségével, hanem a kíváncsiság őszinte nem értésével kutat összefüggések iránt. Humorában reflexió, pátoszában elköteleződés munkál. Derűvel tekint a gonosz jelenlétére a világban, mert tudja, szükséges fűszer, hogy teljességgel kóstoljon az életbe. Hisz a titokban: versei mellőzik a leleplezés vulgaritását, a valóság meztelenségét. Inkább a benyomások kuszaságában rejlő otthonosság érzetét igyekeznek feltérképezni. A történelem szinkróniában van, minden, ami volt, és minden, ami történni fog, az a jelen vásznán rajzolódik ki. Tudja, hogy nem csak a Zoltánoknak jó olykor mohának, zarándoknak, temetőnek lenni, egyazon érdeklődéssel merülni el egy Rembrandt-festményben vagy a brassói traktorgyár látványában. Egyszerre profán és biblikus, népi és urbánus. Magába forduló impresszionizmus. Kertvárosi próféciák. Az elbizonytalanítás mitológiái. Pimasz. Ellentmondásos. Gyermekien bölcs. És mélységesen szerethető. André Ferenc