Az északi, jeges tenger felé, a Spitzbergákra igyekvő Magolcsay Nagy Gábor lírai útinaplóját olvasva, végig a "lemenni a térképről" érzése motoszkált bennem. Fjordok között botorkáltam, és a gomolygó párát markolásztam. Lementem a térképről. Mert menni kell, utazni, lépni, vándorolni. Az igazi felfedezők nem a turistaösvényeken járnak. Nem óceánjárókon, hanem lélekvesztő ladikokban hánykolódnak a mélység felett. A költő csöndje elhagyja a labirintus pókhálóját és mondatokba költözik. A pecsétviaszos rizómák lerakódnak a gerincoszlopban. Magolcsay Nagy Gábor versei egy hosszú és ismeretlen költői vándorútra invitálnak bennünket, és egyben figyelmeztetnek is: lemegyünk a térképről, a világ végén járunk. Fenyvesi Ottó