A regény helyenként ironikus megközelítéssel, máskor önpusztító őszinteséggel bontja ki egy alzheimeres férfi leépülésének sorstragédiáját. Az író az első gyanús tünetek megjelenésétől fokozatosan tárja fel a betegséget, amely lassan a maga félelmetes teljességében mutatkozik meg. Nemcsak a beteg oldaláról, hanem a gondozója (a felesége), az orvos testvér, a közeli barátok, sőt a közömbös, tájékozatlan idegenek néha ellenséges reakciókat kiváltó látószögéből is vizsgálja a súlyos betegség előmenetelét. Orvosszakmai szempontból a felépítés rendkívül precíz. Árnyalatnyi pontossággal követi a kórkép fokozatait, szinte láthatóvá téve a tünetek sűrűsödését és súlyosbodását az érintett agyrégiókban. A mű másik főszereplője a gondozó feleség, akinek lelki és fizikai gyötrelmein keresztül érzékelhetjük a sokszor szinte elviselhetetlen pszichoszomatikus stresszeket. Őszinte vívódása, törődése tanítani való közkinccsé épül ki, és válik a demencia gondozásának mintájává. Örökérvényű optimizmust és tapasztalatot sugall a regény befejezése: az olvasó a túlpörgő, feszített drámából transzcendens feloldásra bukkan, ahol a gondozó feleség, az orvos édestestvér és maga a beteg is ráérez arra a kimondhatatlan Igazságra, hogy a megoldás ideje, helye és helyzete rajtuk kívüli: a jövő útja, a döntés feladata felettük van. Dr. Horváth Szabolcs