Bodnár György 1927-ben született, és 1951-ben közölte első írását. Párhuzamosan készült és egymással kölcsönhatásban lévő tanulmányai­ban, esszéiben, kritikáiban és monográfiáiban a huszadik századi modern magyar irodalom alakulását követi nyomon a tizenkilencedik századvégtől napjainkig. A szerző nyolcvanadik születésnapjára készült kötet címe egyszer- re metaforája a magyar modernségnek és a tanulmányíró irodalomtörténet- szemléletének. Az irodalmi modernség több korszakot kísért végig, története többször is megszakadt, és újrakezdésre kényszerült. A szerző pályatörténete pedig még radikálisabb korszakváltásokra épült, hiszen a szocreál éveiben indult, felvillantotta az 56-os forradalom szellemi készü­lődését, majd visszakapcsolódott az európai modern gondolkodás menetébe, s immár ön­nön kockázatára került szembe a politikai és társadalmi rendszerváltás kihívásaival. Már első, 1976-os tanulmánykötetében azt vallotta, hogy a jó írástudó eszménye az a kritika és irodalomtörténet, amely – miközben tárgyát feldolgozza –, valamiképpen írója világképét is kifejezi. A témák lehetnek olykor esetlegesek, de a feladatok sora nemcsak a szerző anyagát gazdagítja, hanem szemléletét is for­málja, és újabb vállalkozásainak irányát is megszabja. Párhuzamosan átélve a magyar poétikai forradalmat, a 60-as évek közepétől végig kellett gondolnia a strukturalizmus szövegelvűségét és ahistorizmusát, majd pedig az ezekkel vitatkozó befogadáselméletet, amely a mű létének a fogalmához hozzákapcsolta az olvasók értelmezését is. Ez a gondolatme­net már párbeszédeket feltételezett nemcsak a mű és olvasó, hanem a mű és az író, vala­mint az író és az idő között. A párbeszédet folytatja azután az irodalomtörténész, amikor válaszol jelene és a múlt idők kérdéseire, s így az „igazságot” sem a maga pályájának, sem pedig elemzett, irodalomtörténeti korszakainak egyik vagy másik pontján találhatja meg, hanem a folyamatban. Tehát az írástudó visszatekintése önmagára sem lehet más, mint párbeszéde az idővel.