Demeter Arnold költészete mérhetetlenül személyes, anélkül hogy a vallomásosság - sokszor fecsegő - kényelmébe takarózna. Az utóbbi évtized költészetét túlnyomórészt az urbánus alanyiság jellemezte, a Búzaköd ezzel szemben a(z erdélyi) magyar falu és kisvárosi közérzetét dokumentálja. És ha tehetné, fel az égig írja. Lírai néprajz, kétségtelenül, viszont figyelmét nem köti a tudományos távolságtartás, hanem megrendítően közel képes kerülni ehhez a már letűnőben levő világhoz. Egy egész birodalom, ami a nagyvárosok zajló betonrengetegéből nem látszik, s ha mégis, csak lesajnálás övezi. Ezeken a tájakon a vallásba, szokásokba, hagyományokba, a közösség ítéletébe vetett vak hit sokszor a legszentebb törvény. Versbeszéde fokozottan poétikus, anélkül hogy ezzel kozmetikázná a valóságot. Emléket állít élőknek, holtaknak, embernek, állatnak, bűnösnek és elszenvedőnek - hisz tudja, ezek szinte sosem különválaszthatók. Nem ítélkezik, de mer kritikus lenni, mert tudja, ez elengedhetetlen kelléke a szeretetnek. Elvégre még a követ is meg kell szeretni. André Ferenc