A többségi emberből, a millenniumi Magyarország emberéből, a harmincmilliós magyarságból máról holnapra, minden átmenet, minden előkészület, minden ismeret nélkül, kisebbségi ember lett. A kisebbségi lét sokáig nem jelentett számára egyebet megtiportságnál, megszégyenülésnél, megkisebbítettségnél. Pedig a kisebbségi élet nem csupán ennyiből áll! De erre csak későn ébredtek. Kisebbséginek lenni, életformát jelent, amely örök, amióta az emberi társadalom van, és amíg az lesz. Életforma, amelyben élni nemcsak kényszerűség, hanem fenséges kötelesség is, mert tisztaságot, akaratot, becsületet és bátorságot követel. De idő kellett, hogy az ember, aki Magyarországot bokrétának hitte az Isten kalapján, megértette, hogy magyarnak lenni véres és izzadságos valóság, de egyben az élet legszélesebb és legszebb formája is, telve szent hagyományokkal és mérhetetlen emberi lehetőségekkel.