Nem mindennapi olvasmány. Témája alapján vadászkönyv. Vadászember írta, vadűzésről szól. De ez a megállapítás ennek a könyvnek csak az első, meglehetősen felületes megközelítése. Mert, ahogy az olvasással haladunk előre a kötet minden szövege izzik a feszültségtől , egy ugyancsak feszültségektől izzó ember portréja rajzolódik ki, mely mögött ugyancsak feszültségekkel telítetten , felsejlik egy széthulló család,egy kihaló falu, egy pusztuló kultúra és egy önmagával viaskodó kor sajátos rajza is. (Békés Sándor) Aranyérmes kudu. Varacskos disznó. Egy óriási oryx. Gepárd. Bivaly. Hát, tudjuk: a vadászoknál így megy ez. Meg úgy, hogy itt, még télen, megállt az idő. Lelassult az ember, nagy dunnapárnáin álmodozott. Hozzá nyomta orcáját, orrát, lázas szemekkel, hittel a deres ablaküvegnek. Azon keresztül leste a frissen kerekedett, nagy szemű, puha hóesést. Ez volt a gyermekkor. Oda kellene visszatalálni. Senkinek se megy. Az idővel kellene talán valahogyan megbékélnünk. Elfogadni, megérteni, belesimulni szépen. Hogy ne karcoljon a lét. Ami van, és ami lesz még: simogasson. Elférjen minden. Ahogy a régieknél. Szépen, rendben, egymás után. Munka, természet, emberek. Egymás mellett, békében és tisztességgel. Vida Gusztáv szövegei arra a tekintetre tanítanak bennünket, amely a vadászat műveletsoraiban és rituáléiban, emlékeiben és hangulataiban találja meg azokat a csodálatos részeket, amelyek a szavak által visszavezethetnek bennünket az elveszett egészhez. Nem a vad a lényeg. Sokkal inkább a táj, a környezet, a társak, a kevés szavú beszéd. Hogy ott lehetsz. Az ottlétedről szóló história. Nem a vad elejtése. Ezek a történetek visszaadják a vadállatok méltóságos életét. Vida Gusztáv munkái erős írások. Megkapóak és igazak. A semmiről. Az esős hajnalokról. Egy délutánról. A lényegről. Rólunk, akik itt vagyunk. Gondolunk és érzünk. A percekről, az órákról, a mindenségről. Néha nem történik semmi, nincsen esemény. De ezekben a szövegekben valahogyan mégis megtörténik minden. Szilasi László