Bár a legkiválóbb magyar hegymászó Zsigmondy Emil, a vezető nélküli hegymászás atyja és első jeles hirdetője volt, mégis korában terjedt el a hegyek vezetővel való felkeresésének divatja az alpesi országokban. A 19. század végére komoly szervezeti felépítések mellett alkalmazták és foglalkoztatták a vezetőket, elsősorban a hegyi országok szövetségei és egyesületei. Hogy kikből lettek a vezetők és kik fogadták fel őket, kiket vezettek a hegyekben. Elsősorban a magyar tátrai vezetőkről lesz szó, de említés történik például a fogarasi vezetőkről és a lengyel vezetőkről is. A könyv első fejezetében megtaláljuk a vezetők névsorát, lakóhelyükkel és felfogadásuk helyével, esetleges további információkkal, főleg a legjelesebbeknél. A második fejezetben először a Tátra régi tüzelőköveiről, vagy más néven a tűzkövekről, majd a kosarakról lesz szó, azaz a régi idők szükségszálláshelyeiről, elnevezésükről, funkciójukról és egy igen érdekes régi lengyel hegymászó gyűjtő, Birkenmajer, Wincenty adatai, dokumentációja alapján a tüzelőkövekről. A gyűjtemény ugyan nem teljes, de mégis fontos része a tátrai hegymászás történetének.